Találkozás a másik féllel

Igaz történetek

A másik féllel való találkozás mindig meghatározó élmény az ember életében. Függetlenül attól, hogy valaki tudatos erre vagy sem, érzi azt a különleges köteléket, ami a két felet összekapcsolja. Sok esetben úgy nyilvánul ez meg, hogy megmagyarázhatatlan érzés keríti hatalmába az embert valaki iránt, akit esetleg még nem is igazán ismer.

Azt is meg kell említeni, hogy nem feltétlenül szerelmi szálak kötik egymáshoz a másik feleket. Tehát ne keseredjenek el akkor sem, ha nem életük párja a másik felük, és akkor sem, ha a szerelmet csak rövid ideig élhetik meg a másik felükkel, már ha eléggé tudatosak erre és felismerik egymást!

Fogadják szeretettel azokat az igaz történeteket, amelyeket csapatunk egy-két tagja mesél el Önöknek. Ők olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy találkozhattak a másik felükkel és tudatossá is váltak erre.

Sok helyen olvashatunk arról, hogy mindenkinek van másik fele. Arról viszont, hogy milyen érzés is vele együtt lenni és megélni az őszinte, tiszta, felemelő érzéseket, már kevésbé számolnak be az írások.

Az élet megadta nekem, hogy ezt megélhettem és szeretném leírni Önöknek, hogy mit érzett a lelkünk, amikor együtt voltunk. Milyen érzés együtt lenni egy másik emberrel, aki ugyanazt érzi, amit én? Csak az érzések léteztek közöttünk, nem kellettek a szavak. Nem volt szükség közös programokra. Egymás szemébe nézve elvesztünk a pillanatban. Csak az együttlét számított. Megszűnt minden körülöttünk. A lelkünk élt.

Tavaly nyáron, a sportpályán volt egy rendezvény, amire elmentünk az egyik barátnőmmel. Korábban nem jártam oda, ez volt az első alkalom. Semmi sem véletlen… Ott ismerkedtem meg vele. A focicsapatuk győzelmét ünnepelték, így mi is csatlakoztunk hozzájuk. Akkor találkoztunk először. Egész este beszélgettünk, de ekkor még nem tudtam, hogy ő a másik felem. Egy szimpatikus srác volt, akivel egy kellemes estét töltöttem. Így kezdődött a mi kis történetünk.

Később az élet „véletlenül” mindig összehozott minket. Egyre többször futottunk össze a városban, majd üzeneteket is váltottunk. Azt éreztem, hogy foglalkoztat és nem igazán értettem, hogy miért. 8 évvel fiatalabb, félénk srác volt. Nem volt az én zsánerem, de a lelkem már érezte, hogy ki is ő. Mindig vártam, hogy mikor ír, mikor találkozunk. Sokszor nem is értettem saját magam, de az érzés ott volt bennem. A lelkem húzott felé, vágyat éreztem arra, hogy vele legyek. Nem számított semmi, még az sem, hogy az elmém mit gondol magamról vagy a lépéseimről. Amikor tudtam, hogy hol van, megleptem. Azt éreztem, hogy mennem kell. Semmi nem tudott otthon tartani. Sokszor azt gondoltam magamról, hogy nem vagyok normális. Nő létemre miért ”futok” utána? Már furcsán néztek rám a barátai is, de semmi nem érdekelt. Az élet bebizonyította számomra, hogy az őszinte érzések felett nincs hatalma az elmének. Megszűnik létezni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük