Hatalmi harc másként

Előző írásunk a hatalmi harcról szólt, ami elsősorban a lélek és az elme csatáját mutatta be.

Most viszont a hatalmi harc világi oldalára emlékeztetjük Önöket. Elég körbe néznünk a világban, a saját környezetünkben, vagy éppen a családban, mindenütt hatalmi harcok dúlnak kicsiben és nagyban. Ezek mögött a harcok mögött szintén az elme áll, aki küzd a pozícióért, a pénzért, a hatalomért. Szomorú ezt a lélektelen világot látni, de itt az ideje, hogy közös erővel változtassunk ezen. Egyetlen döntés kérdése. Vállalom, hogy a lelkem mellé állok, érzésből cselekszem és vállalom mindazt, amit elhoz az élet nekem. Ez a döntés képes megváltoztatni bennünket, az életünket, a világunkat. Minél többen hozzák meg ezt a döntést, annál nagyobb erővel indulnak el az új energiák, amik gyökeres változásokat képesek véghezvinni és megváltoztatják az emberiség sorsát. Egyetlen döntés, és máris hegyek mozdulnak meg, ébrednek a lelkek és változásnak indul a földi élet. Egy a lényeg. A döntés érzésből szülessen meg, ne fejben döntsük el, hogy változni szeretnénk, mert az nem vezet eredményhez! Arra biztatunk hát mindenkit, hozza meg a döntését! Ismerje meg a lelkét! Álljon a lelke mellé és élje meg az érzéseit, hogy együttes erővel egy új világot teremtsünk meg. Egy olyan világot, ahol a lelkek vezetik az emberi felet, ahol nincs helye többé az elmés működésnek, a hatalmi harcoknak, a gyűlöletnek, mert a szeretet veszi át a vezető szerepet, és az érzések mutatják az utat az embereknek. Csak úgy változhat meg minden, ha a lelketlen világot lélekkel töltjük meg. Ezért kérjük Önöket, hozzák meg a döntésüket, és mostantól lélekkel éljenek, az érzéseiknek higgyenek, ne az elméjüknek! Bátran vállalják, amit éreznek, aszerint cselekedjenek, ne írják fölül az érzéseiket, ne magyarázzák meg, miért nem tehetik meg azt, amit éreznek! Mondják ki bátran „szeretlek”, mert a szeretet mindent fölülír, elfeledteti a nehézségeket és szebbé varázsolja az életet. Adjanak hangot a félelmeiknek, mert ez által már szembenéznek a félelmekkel és megoldás születhet! Fejezzék ki szavakkal az érzéseiket, mert a szavak nyomatékosítják, amit éreznek! Így indul el apránként a változás Önökben, környezetükben, az életben. Így tehetünk a legtöbbet magunkért, a világunkért, az életért.

Ahogyan tette ezt a nyolcvanas években a híres szerzőpáros, Szörényi Levente és Bródy János. Az István, a király című rockoperájuk méltán aratott nagy sikereket. Megérinti a lelket, lélekből született és a lélekhez szól. Tudatosan vagy sem, a két kiváló művész nem csupán a magyar történelem egyik meghatározó eseményét mutatja be, hanem tökéletesen ábrázolja a lélek és az elme közötti ellentéteket is. Ez a darab az élet alapvető igazságait ábrázolja, túlmutatva az adott koron. Rámutat arra, mit jelent lélekkel, hittel, az érzéseinket követve élni.

Arra biztatjuk Önöket, hogy nézzék meg újra ezt az örök érvényű művet. Hatalmas élményben lesz részük. Élvezzék a zenét, engedjék át magukat az érzéseknek! És ha közben libabőrösök lesznek, önkéntelenül jobb kedvre derülnek vagy éppen könnybe lábad a szemük, biztosak lehetnek abban, hogy a lelkük érzi a neki szánt üzenetet és visszajelez Önöknek.

Jó szórakozást kívánunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük