Találkozás a másik féllel II. – Az érzések tengerén

Az élet egyre sűrűbben egymáshoz vezetett minket. Úgy alakult, hogy a városban rendezett fesztiválon is találkoztunk. Sokat táncoltunk egymással, de egyszer félrehívott beszélgetni és meg akart csókolni. Ekkor még bennem ellenállás volt és nem engedtem. Ő nem értette. Meg is kérdezte, hogy miért félek tőle. Akkor még nem tudtam, hogy miért voltam elutasító vele. Azóta tudom, hogy a leszületésünkkor elfordultam tőle és ez a működésem határozott meg.  De az este folyamán valami megváltozott bennem és nem tudtam ellenállni…

Innentől kezdve minden elindult közöttünk, vágytunk egymásra, még akkor is, ha csupán pár percre tudtunk találkozni. Az érzéseinket éltük meg. Minden találkozás 2 percnek tűnt, úgy repült az idő.

Az egyre többszöri találkozások fokozták az egymás iránt érzett érzéseinket. Elvesztünk egymás tekintetében. Mind a ketten ugyanazt éreztük. Nem volt szükség programokra, mert az érzéseinken keresztül mindig felemelkedtünk és a mi kis világunkban voltunk. Bármilyen fáradtak is voltunk, mindig feltöltöttek minket ezek a találkozások. A lelkünk megpihent az együtt töltött időben. Sokszor csak néztünk egymás szemébe és elvesztünk a pillanatban. Megszűnt minden. Tér, idő nem létezett számunkra. A találkozások során az érzéseink egyre csak fokozódtak, és egyszer csak az „érzések tengerén” találtuk magunkat. Kezdetben még kisebb hullámon szörföztünk, de egyre jobban fújt a szél és jöttek az egyre nagyobb hullámok számunkra. Fokozódott a vágy bennünk. Napról napra érezhető volt a vágyak felszabadulása, majd hamarosan a „vihar” is megérkezett… Elértük az pontot a vágyainkon keresztül, hogy testileg is együtt legyünk. Teljesen új érzés volt számomra úgy megélni a testi együttlétet, hogy a lelkem vágyott rá.

Nehéz megfogalmazni és leírni, de amikor így együtt voltunk, olyan volt, mint ha a testünk fölött a lelkünk találkozott volna. Felemelkedett, teljesen más rezgésszintet éltünk meg. Beteljesült a testen keresztül a lelki együttlétünk is.

A vihar után megérkeztünk egy szigetre. Olyan érzés volt, mintha a homokos tengerparton lettünk volna összebújva. Élveztük a bennünk lévő nyugalmat, csendet.

Ekkor döbbentem rá, hogy milyen eltorzult világban élünk. Nem az érzéseket részesítjük előnyben, és azon keresztül éljük meg a másikkal az együttlétet, hanem sokkal inkább a külsőségek határoznak meg minket. Pedig nincs annál csodálatosabb dolog az életben, mint amikor az érzések vezetnek minket és megélhetünk minden egyes pillanatot a másikkal. Ha az őszinte érzéseket éljük, semmi nem számít, csak az, amit a lelkünk érez.

Itt az ideje egy új világ megszületésének, ahol az érzéseké a főszerep, ahol a lelkek vezetik az emberi feleket, nem pedig az elmés működés, amely megakadályozza az őszinte érzések megélését.

Ezért: Nyissátok meg a szíveteket! Engedjétek, hogy az érzések feltörjenek belőletek! Engedjétek, hogy az érzések mutassák az utat nektek! Engedjétek el az elmés működéseteket, hogy ne határozzon meg titeket, hogy megéljétek az őszinte érzéseket, amelyeket a lelketek érez!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük