Szerző: Levai Gabriella

Előző írásunk a hatalmi harcról szólt, ami elsősorban a lélek és az elme csatáját mutatta be.

Most viszont a hatalmi harc világi oldalára emlékeztetjük Önöket. Elég körbe néznünk a világban, a saját környezetünkben, vagy éppen a családban, mindenütt hatalmi harcok dúlnak kicsiben és nagyban. Ezek mögött a harcok mögött szintén az elme áll, aki küzd a pozícióért, a pénzért, a hatalomért. Szomorú ezt a lélektelen világot látni, de itt az ideje, hogy közös erővel változtassunk ezen. Egyetlen döntés kérdése. Vállalom, hogy a lelkem mellé állok, érzésből cselekszem és vállalom mindazt, amit elhoz az élet nekem. Ez a döntés képes megváltoztatni bennünket, az életünket, a világunkat. Minél többen hozzák meg ezt a döntést, annál nagyobb erővel indulnak el az új energiák, amik gyökeres változásokat képesek véghezvinni és megváltoztatják az emberiség sorsát. Egyetlen döntés, és máris hegyek mozdulnak meg, ébrednek a lelkek és változásnak indul a földi élet. Egy a lényeg. A döntés érzésből szülessen meg, ne fejben döntsük el, hogy változni szeretnénk, mert az nem vezet eredményhez! Arra biztatunk hát mindenkit, hozza meg a döntését! Ismerje meg a lelkét! Álljon a lelke mellé és élje meg az érzéseit, hogy együttes erővel egy új világot teremtsünk meg. Egy olyan világot, ahol a lelkek vezetik az emberi felet, ahol nincs helye többé az elmés működésnek, a hatalmi harcoknak, a gyűlöletnek, mert a szeretet veszi át a vezető szerepet, és az érzések mutatják az utat az embereknek. Csak úgy változhat meg minden, ha a lelketlen világot lélekkel töltjük meg. Ezért kérjük Önöket, hozzák meg a döntésüket, és mostantól lélekkel éljenek, az érzéseiknek higgyenek, ne az elméjüknek! Bátran vállalják, amit éreznek, aszerint cselekedjenek, ne írják fölül az érzéseiket, ne magyarázzák meg, miért nem tehetik meg azt, amit éreznek! Mondják ki bátran „szeretlek”, mert a szeretet mindent fölülír, elfeledteti a nehézségeket és szebbé varázsolja az életet. Adjanak hangot a félelmeiknek, mert ez által már szembenéznek a félelmekkel és megoldás születhet! Fejezzék ki szavakkal az érzéseiket, mert a szavak nyomatékosítják, amit éreznek! Így indul el apránként a változás Önökben, környezetükben, az életben. Így tehetünk a legtöbbet magunkért, a világunkért, az életért.

Ahogyan tette ezt a nyolcvanas években a híres szerzőpáros, Szörényi Levente és Bródy János. Az István, a király című rockoperájuk méltán aratott nagy sikereket. Megérinti a lelket, lélekből született és a lélekhez szól. Tudatosan vagy sem, a két kiváló művész nem csupán a magyar történelem egyik meghatározó eseményét mutatja be, hanem tökéletesen ábrázolja a lélek és az elme közötti ellentéteket is. Ez a darab az élet alapvető igazságait ábrázolja, túlmutatva az adott koron. Rámutat arra, mit jelent lélekkel, hittel, az érzéseinket követve élni.

Arra biztatjuk Önöket, hogy nézzék meg újra ezt az örök érvényű művet. Hatalmas élményben lesz részük. Élvezzék a zenét, engedjék át magukat az érzéseknek! És ha közben libabőrösök lesznek, önkéntelenül jobb kedvre derülnek vagy éppen könnybe lábad a szemük, biztosak lehetnek abban, hogy a lelkük érzi a neki szánt üzenetet és visszajelez Önöknek.

Jó szórakozást kívánunk!

A mennyei prófécia

James Redfield

A szerző jegyzete

Immár fél évszázad óta újfajta tudatosság kezd behatolni az emberi világba: egy új típusú, amelyet csak ezzel a jelzővel illethetünk: transzcendens, spirituális. Ha ezt a könyvet olvasod, legbelül talán magad is érzed már, hogy mi történik.

Úgy kezdődik, hogy az ember magasabb szinten kezdi érzékelni élete folyamatát. Felfigyelünk a véletlen esetekre, amelyek mindig épp a legmegfelelőbb pillanatban következnek be, mindig épp a legmegfelelőbb embereket hozzák elénk, hogy életünkben fontos változást idézzenek elő, új irányba tereljék. A mai ember hajlamos mélyebb jelentőséget tulajdonítani az ilyen eseményeknek, mint a megelőző korok emberei.

Tudjuk, hogy az élet lényegében személyes és elbűvölő spirituális kibontakozás – olyan kibontakozás, amelyet mindmáig sem a tudománynak, sem a filozófiának, sem a vallásnak nem sikerült teljesen tisztáznia. És tudunk még valamit: ha egyszer megértjük majd, mi történik, ha bekapcsolódunk ebbe a fontos folyamatba és hatását a lehető legerősebben érvényesítjük életünkben, akkor a társadalom minőségi ugrást hajt végre – megvalósítva legjobb hagyományainkat – , és megteremti azt a kultúrát, amelyre az emberiség egész történelme során törekedett.

A következő történet ezt az új típusú megértést szolgálja. Ha megérint, ha segít kikristályosítani benned valamit, amit magad is tapasztaltál az életben, akkor felismerésedet add tovább másoknak – azt hiszem ugyanis, hogy az újfajta, spirituális tudatosság épp ezen a módon terjed: nem úgy, hogy reklámozzák, nem úgy, hogy tömegesen terjesztik, hanem a személyes kapcsolatokban, az emberek közötti, pozitív hatású „fertőzés” által.

Mindannyiunknak csak annyi a tennivalónk, hogy függesszük fel kételyeinket, szétszórtságunkat… és csodálatosképpen miénk lesz ez a valóság.

☼ A perui őserdő mélyéről, az ősi romok közül titokzatos kézirat kerül elő. Csodálatos, az ember, sőt az egész emberiség életét megváltoztató eszmék olvashatók a szövegben. A több ezer éves próféciák megjósolják, hogy a huszadik század végén az emberiség fejlődésében döntő fordulat megy végbe. A Kézirat által előrevetített kilenc felismerés mindenki számára elhozza a megvilágosodást. A Kézirat azonnal felkelti a tudományos világ és kalandorok érdeklődését. A hivatalos körök, köztük a katolikus egyház vezetői mindent elkövetnek, hogy a Kézirat ne kerüljön nyilvánosságra. Egy fiatal amerikai férfi teljesen gyanútlanul kerül az események középpontjába, és rövid idő alatt kulcsszerepet kap a hiányzó, Kilencedik Felismerés felkutatásában. Közben beutazza Peru vadregényes tájait, az Andok csúcsai között rejtőző templomromoktól a szegény kisvárosokig, ahol csodálatos módon mindig megtalálja azt, aki hajlandó segíteni rajta akkor is, amikor fegyveres üldözői elől menekül. Épp ez a Kézirat próféciának lényege: a csodák természetes velejárói az emberi létnek: nem hinni kell bennük, hanem támaszkodni rájuk. ☼

Forrás:

https://idezo.files.wordpress.com/2012/03/james-redfield-a-mennyei-prc3b3fc3a9cia.pdf

 

James Redfield: A mennyei prófécia (részlet)

„ –  Mi a lényege?

A szemembe nézve mondta:

• Fel kell ismernünk, hogy mi magunk milyen módszerekkel uralkodunk másokon. Jusson eszébe: A Negyedik Felismerés szerint az ember mindig kevésnek érzi saját energiáját, és azért igyekszik mások fölött uralkodni, hogy az emberi kommunikációban áramló energiát megszerezze magának. Az Ötödik Felismerés megmutatja, hogy létezik másfajta energiaforrás, de ezzel igazából nem tudunk összekapcsolódni, amíg meg nem értjük, hogy egyénenként milyen módszert használunk a mások feletti uralom megszerzésére, és föl nem hagyunk a használatával. Mert valahányszor visszatérünk ehhez a beidegződéshez, mindannyiszor leválasztjuk magunkat a másik forrásról. Nem könnyű megszabadulni ettől a szokástól, mert eleinte mindig tudattalanul működik. Elhagyni csak úgy lehet, ha előbb teljesen beemeljük a tudat szintjére. Be kell látnunk: a mások fölötti uralom módszere mindegyikünk számára azonos azzal, amit gyerekkorában használt, ha magára akarta vonni a figyelmet, maga felé akarta irányítani az energiát. Mindannyian ennél a módszernél rekedtünk meg, ezt ismételgetjük újra és újra. Én úgy nevezem: ez a mi tudattalan hatalmi drámánk. Azért dráma, mert ismerős a helyszín, ismerősek a díszletek, és fiatalkorunkban magunk írtuk meg a cselekményt. Aztán mindennapi életünkben ezt a jelenetet ismételgetjük újra meg újra anélkül, hogy tudomásunk lenne róla. Csak annyit veszünk észre, hogy általában ugyanolyan dolgok történnek velünk. Ez azért baj, mert ha mindig megrekedünk ugyanannál a jelenetnél, akkor életünk, a nagy kalandfilm nem folytatódhat a véletlenek által megszabott vonalak mentén. Ha az energia megszerzésének érdekében mindig ugyanazt a manipulációs jelenetet játsszuk le, nem engedjük tovább peregni a filmet.

Sanchez lelassította a kocsit; az úton mély kátyúk éktelenkedtek, óvatosan kellett átevickélni közöttük. Én közben mély elkeseredést éreztem. Nem értettem, hogyan működik a hatalmi dráma. El akartam mondani Sancheznek, hogy mit érzek, de képtelen voltam rá. Rájöttem: még mindig távolinak érzem magamtól, és nem szívesen fedném fel előtte az érzéseimet.

• Érti? – kérdezte.
• Nem tudom- feleltem kurtán. – Nem tudom, hogy az én életemben van-e ilyen hatalmi dráma.
• A legmelegebb tekintetével nézett rám, és vidáman felkuncogott.
• Valóban? – kérdezte. – Akkor vajon mi az oka, hogy mindig olyan zárkózott?”

(Redfield, 2011, 161-162. oldal)

Forrás:

Redfield, James (2011): A mennyei prófécia. Alexandra Könyvesház Kft. Alexandra kiadója, Budapest.

 

 

Kép:

https://moly.hu/konyvek/james-redfield-a-mennyei-profecia

 

Hatalmi harc

Az a hatalmi harc, amelyről James Redfield könyvében olvashatunk, nem csupán ember és ember közötti energetikai harcról szól. Elsősorban saját belső harcunkat jelenti. Konkrétan az elme és a lélek „csatáját”.

A lélekben lévő lerakódások nem mások, mint a meg nem élt érzések, amik fájdalmat jelentenek a lélek számára. A legfelső réteg a fájdalom, és amíg ez nem oldódik fel, a lélek nem tudja megélni a többi érzést sem. Ahhoz, hogy az élet ne csupán fájdalom és szenvedés legyen az emberi fél számára, az elme a lélek „segítségére” siet, elkezdi tompítani a fájdalmat, csakhogy ezzel átveszi az irányítást az emberi fél fölött. Innentől kezdve a lélek még inkább szenved, mert az emberi fél nem a lelkét és az érzéseit éli, hanem engedelmeskedik az elme uralmának. Jönnek a minősítések, az elméletek, a belemagyarázások és még sorolhatnánk.

Számtalan formában nyilvánul meg az elmés működés. Van, aki hihetetlenül „okosnak” képzeli magát, csak ő tud mindent, neki van „igaza”. Van, aki konokul megy előre, csak az akarat hajtja megállíthatatlanul. Van olyan is, akinél az elme úgy nyilvánul meg, hogy az ember létjogosultságát kérdőjelezi meg. Ez a működés eredményezi a „bocsánat, hogy élek” típust. Van, aki pusztán jó szándékból telepszik rá másokra. Ő csak „jót akar” a másik embernek, de ezáltal nem a saját életét éli, hanem a másikét rendezi.

A végtelenségig sorolhatnánk a példákat az elmés működésre, mert rengeteg fortélyt dolgozott ki az elme, amivel uralni tudja az emberi felet. Egy dolgot azonban tudnunk kell. Az elme az emberi félhez tartozik és véges. A lélek viszont az utazó, maga az élet.

Az elmének tehát nem az uralom, hanem a szolgálat a szerepe. Szolgálnia kell a lelket, hiszen azért teremtetett. Az elme szolgálatba állásával jön létre a tudatosulás, ami mindannyiunk feladata. A tudatosulás segítségével érthetjük meg az összefüggéseket, láthatjuk meg az utunkat és segíthetjük a lelkünket a fejlődésben. Látnunk kell saját működésünket, tudatossá kell válnunk arra, hogy mi akadályoz minket az érzések megélésében, és dolgozni azon, hogy az elmés működésünket végleg elengedjük, az elménk uralmát végleg megszüntessük, mert a lélek útján, az új életben nincs helye az elmés működésnek.

Nagyon nehéz folyamat ez, hiszen az elme küzd a túlélésért. Ezt a folyamatot tekinthetjük belső harcnak, amely a „hatalom” megszerzéséért folyik bennünk. Valójában azonban nem harcolnunk kell, mert az pusztán elmecsata lesz, és sehová nem vezet.

Az elme „legyőzésének” egyetlen módja van. Megélni és erősíteni az érzéseinket. Ha az elme ellen küzdünk, energiát adunk neki, és így erősítjük. Ha viszont az érzéseket erősítjük és megéljük őket, nincs ránk többé hatással az elme, belefárad a „küzdelembe” és elfoglalja végre a neki szánt helyet, betölti a neki szánt szerepet. Így szabadul fel a lélek és válik könnyebbé az emberi fél számára a földi élet.

Nyissák hát meg a szívüket! Éljék meg az érzéseiket, hogy elengedhessék az elmés működésüket és a lélek útjára térjenek!

Minden lélek találkozása okkal jön létre az életben. Ha megélésre kerül az, ami rendeltetett számukra, akkor eljön az a pillanat, amikor el kell egymást engedniük. Mi azért találkoztunk, hogy végre megérezzük egymást, hogy én is visszaforduljak az érzések felé, amit megmutatott nekem a másik felem és rendeződjön a lelkünkben minden, ami egykor tévútra vitt minket. Így indulhatunk el a saját utunkon.

Vezettek minket az „égiek” és tudatták, hogy mindent megéltünk, amiért találkoztunk ebben az életben, így elérkezett az idő, hogy elengedjük egymást és elinduljunk az önálló utunkon.

Minden sejtem tiltakozott ez ellen, nem értettem, hogy miért történik minden ilyen gyorsan. Nem akartam őt elengedni, se a lelkemmel, se az emberi felemmel. De éreztük mind a ketten, hogy a beteljesülés pillanata után minden megváltozott bennünk. Egyre jobban távolodtunk egymástól, nem éreztük a hullámokat, megszűntek azok az érzések, amiket addig éreztünk egymás iránt, megszűnt a „közös világunk”.

Az „égiek” nap, mint nap kértek, hogy hozzam meg a döntésemet, de a lelkemben hatalmas fájdalom volt. Az elengedés fájdalma. Eljutottam a mélypontra. Az élet is úgy hozta, hogy napok óta esett az eső. Egy töltésen leparkoltam az autóval és nem tudtam kitolatni, elakadtam a sárban.  Ott ültem az autóban. Se előre, se hátra nem tudtam kijutni. Éreztem, ez a lelkem mélypontja. Ami bent van, az van kint is. Ezt meg is tapasztaltam. Hiába voltam erre tudatos, mégsem tudtam meghozni a döntésemet. Nem akartam őt elengedni, bár még együtt voltunk, már teljesen megszűnt minden felemelő érzés közöttünk. Kénytelen voltam dönteni, mert a lelkem pontosan érezte, hogy megéltük mindazt, amiért találkoztunk, és az élet másfelé vezet minket. Ezt vele is közöltem. Ahogy kimondtam, azt éreztem, kiszakad a lelkem. Nem gondoltam, hogy ennyire fog fájni az, ha el kell engednem. Elfogadta, még úgy is, hogy nem volt semmire tudatos, mert ő is érezte, hogy valami megváltozott közöttünk. Nem volt könnyű a szakítást követő időszak, pedig nap, mint nap a lelkünkben lévő fájdalom oldásán és az elengedésen dolgoztunk. Az élet is segített, mert nem találkoztunk a városban, így könnyebb volt a feldolgozás. Teltek a hónapok, de ismét eljött a nyár és az élet „véletlenül” újra egymáshoz vezetett minket. Feltört belőlem a régi működésem és az elmémmel kapaszkodtam belé. Azon a fesztiválon találkoztunk újra, ahol tavaly megismerkedtünk. Együtt töltöttük az időt, de valahogy azt éreztem, hogy ez már más, mint ami korábban volt, csak az elmés működésem vitt tévútra. Nem fordulhatok ismét el az érzésektől. De a lelkem segített nekem, vezetett. Éreztem, hogy sokkal fontosabb annál számomra, mint amit az elmém elindított bennem. Vele az érzéseket szeretném megélni. Mindent elmondtam neki, hogy Ő a másik felem, és miért kellett meghoznom ezt a döntést. Pontosan érezte a lelke, hogy miről beszélek. Ekkor született meg bennem az az érzés, hogy szeretem annyira, hogy végre elengedjem.

A lelkünk érezte, hogy nem végleg kell egymást elengednünk, mert a következő életben megéljük együtt azt a teljességet, amit egy nő és férfi megélhet egymás mellet. Az őszinte érzéseken keresztül a szerelmet. A következő életben már a férjem lesz és a gyermekeim apja.  A lélek számára repül az idő, de ahhoz, hogy létrejöjjön az a teljesség, amire vágyik a lelkünk, még fejlődnie kell és megélnie mindazt, amit az élet elhoz számunkra. Ez szükséges ahhoz, hogy végre beteljesüljön ez a szerelem a következő életben. Így tudtam én is felszabadultan elindulni a saját utamon és vállalni az érzéseket, mert érzem, hogy újra vele lehetek.

Nincs. A lélek összetételétől függ minden. Minden emberi fél négyes egységben öltött testet. A négyes egység a következőképpen áll össze. A kettévált lélek két fele, aki férfiként és nőként ölt testet. Az angyal, aki kíséri a két felet, és a negyedik lélek, aki a kapcsolatot jelenti a szellemi és fizikai lét között. Ez a négyes egység együtt tér vissza az eredethez, amikor a kettévált lélek fejlettsége létrejött.

Az angyalok képviselik a lélekteljességet. Ők nem váltak külön az életben, a lélek egyben marad, ezért nincs másik felük. Nem minden angyal ölt fizikai testet. Ez az ő saját döntésük, hogy kísérőként a földi létbe lépnek.

Nagyon sok fogalom terjeng a köztudatban. Másik fél, ikerláng, lelki társ, duál pár. Pontosításra szorulnak ezek a fogalmak.

Ikerláng: az érzéseket mutatja, amelyet a két fél megél. A felek által megélt érzéseket a másik félben lángra gyújtja.

Lelki társ: a másik fél emberi megfogalmazása.

Duál pár: nem létezik, nincs ilyen.

Igen. A lélek egy élőlény. Ez az isteni felünk, aki azért születik le, hogy megélje a fejlődését a földi létben. Minden lélek egy egységben jön létre. Ezt az egységet a teremtő erő hozza létre. A lélek útja a teremtő felhőből, Isten földi léthez kapcsolódó feléből indul ki. A lélek a születésekor egy egységben válik ki innen és a kilökődés után kettéválik. Így indul el a két fél a saját útján, egymás mellett az életben.

A lélek kettéválása azért jön létre, hogy a két fél különböző érzéseket éljen meg és ez által fejlődjön a lélek. Minden érzés egy önálló rezgést képvisel. A kettéváláskor más-más rezgése van a feleknek, így öltenek férfi és női testet. A lélek érez, ezért a két fél érzékeli egymás rezgéseit és a másikban bekövetkező változást is. Minden változás, ami bekövetkezik a lélekben, a fejlődést szolgálja. Ezért olyan fontos az érzések megélése, mert csak így fejlődhet tovább a lélek.

Fontos, hogy a két fél találkozzon az életben, mert ez jelenti a kapcsolódást a fizikai testen keresztül. Így élheti meg a lélek a földi léten a változásokat, mivel minden találkozás megváltoztatja a lélek rezgését. A két fél minden életben találkozik egymással azért, hogy kapcsolódjanak és átadják egymásnak a külön-külön megélt rezgéseket (érzéseket), és indulnak tovább a saját útjukon. Ezáltal haladnak egy szinten a felek.

Amikor a két fél fejlődése végbemegy, létrejön az újraegyesülés és emelkedik vissza az egyesült lélek Istenhez. Az újraegyesüléskor összeáramlanak az érzések a két félben, a rezgések összeadódnak és a két lélek újra eggyé válik.